A fővárosi droghelyzet

Publikálás dátuma
2025. május 28.

Összefoglaló 

Budapest drogpolitikai stratégiája az elmúlt években elsősorban ártalomcsökkentés-alapú megközelítésre épült. Az e területen felhalmozott szakmai anyagok és intézményi értékelések ugyanakkor arra utalnak, hogy ez a megközelítés önmagában nem bizonyult elegendőnek a szerhasználat városi szintű mérséklésére. A nyílt közterületi szerhasználat, valamint az ehhez kapcsolódó szociális, közbiztonsági és közegészségügyi kockázatok jelenléte több kerületben is érezhető problémává vált.  

A Budapesti Kábítószerügyi Egyeztető Fórum (BKEF) tagjainak összetételében és működésében is jelentős változások történtek, a szereplők közötti koordináció  különösen a rendészeti és az egészségügyi szféra irányába  meggyengült. A rendelkezésre álló adatok és helyi tapasztalatok alapján indokolt egy olyan drogellenes politikai koncepció kialakítása, amely kiegyensúlyozott módon kapcsolja össze a megelőzés, a közterületi rend fenntartása és a rehabilitációs szolgáltatások megerősítésének szempontjait. 

Az alapdokumentum célja, hogy tárgyszerű áttekintést adjon Budapest droghelyzetének aktuális kihívásairól, bemutassa a fővárosi drogpolitikai kereteket és szakmai javaslatokat fogalmazzon meg egy jövőbeli stratégia kialakítására a szakemberek és a döntéshozók számára.  

Szakmai megfontolások 

  • A kábítószerrel összefüggő problémák nem kizárólag szociálpolitikai jellegűekhanem közegészségügyi és közrendvédelmi kihívásokkal is összefonódnak. 

  • A jelenlegi stratégia arányeltolódása az ártalomcsökkentés irányába nem eredményezett észlelhető visszaesést sem a nyílt drogfogyasztásban, sem a kereskedelmi tevékenységben. 

  • A közterületi szerhasználat hatásai több helyszínen megnövekedett lakossági panaszokkal, fertőzésveszéllyel és közrendzavarokkal járnak együtt. 

  • Indokolt egy hárompilléres drogellenes politikai szemlélet kialakítása: megelőzés – közrendvédelem – rehabilitáció. 

  • BKEF újjászervezése és szakpolitikai koordináció kiszélesítése, különösen az állami és rendészeti szereplők bevonásával, elengedhetetlen. 

  • A civil és szakszervezeti együttműködés továbbra is kulcsfontosságú, ugyanakkor a közterületek biztonságos használatának biztosítása alapvető közérdek. 

A dokumentum készítője a BP Műhely Kutatási és Elemzési Igazgatóság Humán szakterületért felelős munkacsoportja.

Dokumentum hierarchia: Alapdokumentum és háttérdokumentum

Az alapdokumentumok a BP Műhely legrészletesebb szakmai anyagai: egy-egy városi témát vagy altémát több évtizedes távlatban, történeti és fejlődési összefüggéseiben mutatnak be, sok adattal, háttérrel és magyarázattal. Céljuk, hogy a döntéshozók és a város iránt érdeklődők teljes képet kapjanak egy terület működéséről, problémáiról és hosszú távú folyamatairól.

Ezzel szemben a különböző háttérdokumentumok gyorsabban készülő, aktuális kérdésekre reagáló szakmai összefoglalók. Ezek terjedelmük és mélységük szerint különböznek: a közepes háttéranyagok már szerkezeti elemzést és iránytűt adnak a megoldások felé; a rövid háttéranyagok tömören, a lényeget kiemelve mutatják be egy friss helyzet vagy téma szakmai hátterét; míg a legrövidebb adat/háttér-közlések a médiában felbukkanó, gyors magyarázatot igénylő ügyekhez adnak világos és közérthető kapaszkodókat.

Adatok
Nyelv
Magyar
Publikálás
2025
Formátum
PDF
Méret
774.87 KB
Elemzés letöltése

Találkozzunk és gondolkodjunk együtt!

Rendezvényeinken szakértők, döntéshozók és városlakók keresik a közös megoldásokat Budapest legfontosabb kérdéseiről.